2013. november 30., szombat

Ápolás.


A napokba megkeresett egy Péter nevű ismerősöm egy kis segítségre lenne szüksége ezért is fordulok hozzátok.
Mivel Ö is nehéz keresztet kapott az élettől Duchenne izom sorvadással küszködik és eljött az idő számára,hogy valamit lépjen és a hátralevő éveit szeretné emberi körülmények között leélni.
A barátom 55-éves kerekes székes férfi és most még a 85-éves édesanyja gondoskodik róla, de már ö sem bírja.
Ezért szeretne, bejutni egy otthonba vagy intézetbe ahol a kerekes székeseket is ember számba veszik és ellátják.
Ha valaki tud, közületek ilyen helyet az írja már meg nekem vagy ide le komentbe.
Létezik, itt nálunk olyan hely ahol egy súlyos mozgás sérültet ellátnak és be lehetne kerülni?
Mivel vannak páran, akik valami csoda folytán túlélték a gyermekkort és nem adták le időbe a forgalmi engedélyt  ezért ez nem is egyedi eset és így talán másoknak is tudunk segíteni.
Várjuk a jó ötleteket és tanácsokat.

/Erre mondják egyeseknek nehéz az élet, de végig kell csinálni)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése