42 éves Nő. vagyok
Kettő éves koromban állapítottak meg, hogy izomsorvadásom
van.
11 évesen kerültem tolószékbe, azóta gyakorlatilag mindenben
segítségre szorulok.
Egy tapasztalatomat szeretnem megosztani, hátha ezzel
másoknak is segítségére lehetek.
Tinédzser koromban kezdődött a pokoljárásom.
Gyakori és megmagyarázhatatlan eredetű rosszulléteim voltak,
remegés, verítékezés, ájulásszerű érzések, szapora szívverés,
iszonyú gyengeség es nyelési nehézségek stb...stb...23
évesen 26 kg voltam, csont és bór.
Az orvosok tanácstalanul csak annyit mondtak, hogy mindez az
alapbetegségemmel van összefüggésben.
Sokszor feküdtem kórházban, de azon túl, hogy minden
kivizsgálás eredménye negatív volt
és hogy egy pszichológus megállapította a szorongásomat, nem
történt érdemben semmi.
Majd évek múlva végre egy neurológusnak majd egy
pszichiáternek köszönhetően elkezdtem antidepresszánst kapni.
Egy hét sem telt el es a rosszulléteket mintha elvágták
volna,
majd a fizikai es természetesen a lelki állapotom is szép
lassan javulásnak indult.
Kb. 18 éve szedek antidepresszánst, időnként más-más
hatóanyagra váltva, ha a hatása alábbhagyna,
es bátran merem állítani, hogy ezek nélkül a gyógyszerek
nélkül mar nem volnék életben.
Mintegy mellékhatásként az alapbetegségemet is pozitívan
befolyásolja, különösen az erőnlétemet, nyelési nehézségeim megszűntek.
Nem sokkal ezután beiratkoztam egy gimnáziumba, majd
sikeresen leérettségiztem.
Azóta gyerekekkel foglalkozom, matematikából korrepetálom
őket.
Köszönöm, hogy megoszthattam Önnel es betegtársaimmal tapasztalataimat.
Remélem, hogy ezzel hozzá járulhattam valamelyest ahhoz, hogy
az sma-betegség tüneteit és a depresszió, ill. szorongásos betegségek tüneteit
differenciáltabban kezeljek, mint az orvosok,, mint pedig a betegek maguk is
jól meg tudjak különböztetni őket egymástól, hogy ez a ma már jól orvosolható
betegség ne okozzon szükségtelenül senkinek további szenvedést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése